5. fejezet

/ Wiliem szemszöge/

- Mit csináltok?- kérdeztem.
-Hát bevásárolunka holnapi bulira! Ugye nem felejtetted el?-kérdezte aggódva Sofi.
- Hát persze, hogy nem! de most bocsi mennem kell! Sziasztok!-köszöntem el és beszálltam az autóba.
Hazafelé vettem az irányt. Egész uton csak Sofi járt az agyamban. A gyönyörű mosolya, a hibátlan teste és a kivánatos vére. És igen csak érdekel engem is az emberek vére, akárhogy is nézzük én vámpír vagyok és az is maradok. Bár szoktam táplálkozni de az emberek vére hivogattobb mint egy grizlié. Igen ezt tapasztalatból tudom, 120 év sokat számít! Ezek a gondolatok futottak végig az agyamon. Észre sem vettem hogy hazaértem. Lehet hogy ösztönösen vezetek??
- Csá öcskös! Hazajöttél az ellenőrzésről?- KÉrdezte a kiváncsi Bátyám Jason.
Jasonról tudni kell, hogy 200 éves lesz idén és én a szemében mindig csak az öccse maradok. SAJNOS!
- Nem ellenőriztem senkit!- szólaltam meg duzzogva.- Csak, csak ...... igazad van!
- Hát a jó öreg bátyókád már megint meg mondta a frankót! Köszönöm és megérdemlem a tiszteletet!
- Hogy mit érdemelsz te meg??- kérdeztem vissza hitetlenkedve.
- Fiúk azonnalhadjátok abba!- szólalt meg apánk dühösen.
Alex volt a legidősebb testvérünk. 230 éves múlt idén. Ők az én "kárhozott" bratyóim.
- Ki ér előbb a tisztásra? -kérdeztem és már el is indultam.
- Hé csalsz! - kiabálta utánnam Alex.
- Elkaplak úgyis öcskös!- ordította Jason.
Tudni kell róluk hogy Alex higgadt ép eszü, de Jason ezzel ellentétben pedig forróvérű hibbant izompacsirta. De én akkor is erősebb vagyok nála!
- Győztem!- mondtam ki diadalmasan.
-Csaltál! Te kis szemétláda! Ezért még kapsz!- mérgelődőtt Jason.
- Valaki nem tud veszíteni! Szegény Ja, úgy sajnálunk! -mondtam.
- Hé öcsi! Beszélj egyes számban! - mondta Alex. Majd mind a kettem nevettünk Jasonon.
- Menjünk enni, aztán irány a buli! - mondta sompolyogva Jason.
- De én nem is tudtam, hogy megvagy hívva a bulira!
- Tudod öcsi, ez a nagyok dolga! De mivel ilyen kedvesen beszéltetek az előbb velem...-mondta röhögve Ja.- ....ezért elmondom neked hogy Emily szeretné ha elmennék!
- Aha! Hű de jó! Egyszerűen király!- mondtam kedvetlenül.

Elmentünk vadászni, mert mostanság túlszaporodtam az állatok. alex beérte 2 őzzel, Ja pedig 1 hegyi oroszlánnal, én meg 1 medvével. Majd egy fa tövében szokásosan találkoztunk. De nem csak mi voltunk ott!
- Hé ! Nem kellene eljönnötök, csak rontanátok a levegőt!- szólt Jo.
- Mit mondtál te korcs??-Kérdezte idegesen Jason.
- Jól hallotad te patkány!- vágott vissza Peter.
- Te undorító kis féreg nekem....!
- Hagy Ja! Nem érnek annyit különben is indulnunk kell mert a végén még elkésünk!- mondtam.
Alex és én még megvártunk még testvérünk lenyügszik majd folytatuk utunkat. 10 perc múlva már Sofiék háza előtt voltunk, de közben megérkezett Jo és Peter. Ja már majdnem nekik rontott mikor kiszaladt Emily és a nyakába ugrott.
- Jajj Jason annyira örülök hogy eljöttél!- mondta, de én közben már otthagytam őket. Első utam a házba vezetet és rögtön megláttam Sofit amint a poharakkal bibelődik. Halkan odaosontam a háta mögé és befogtam a szemét mire megszólalt.
-Őőőő.. ez nem jó játék! ..... Á tudom már Will!- egy hirtelen mozdulattal megfordult és átölelt, majd én is őt.
- Úgy örülök hogy jöttél!- mondta lelkesen.
- Nem is tudtam hogy meghívtad Petert és Jo-t!-mondtam megtörve a csendet.
Majd pár pillaat múlva felnézett rám azokkal a gyönyörű szemeivel.
- Miért talán baj?- kérdezte egy kicsit elszomorodva.
- Nem dehogy is! csak összefutottunk velük és akkor mondták!- válaszoltam vissza.
- Akkor most lealább tudod!- mondta majd puszit nyomott az arcomra.